A futamban három esélyes induló volt: Mókus, Fapofa és Babuci. Futottak még: Kartárs, Virágszál, Szundi és Csapodár is, de én már a start előtt éreztem, hogy őket nem érdemes megjátszani.
Mivel rohanva érkeztem, nagyon gyorsan kellett döntenem, hogy kire tegyek. Egy pillanat alatt felmértem az esélyeket. Fapofa egy kissé álomsnak tűnt, Mókust pedig megbízhatatlannak ítéltem, Babuci tette rám a legjobb benyomást, ő volt a legfiatalabb is, frissnek és pihentnek látszott, és ezért úgy határoztam, hogy Babucit játszom meg. Megfigyeltem, hogy rajtam kívül senki nem tett rá, tehát nem tartották favoritnak.
Csengetés után egy darabig együtt volt a boly. A második kanyar után már lélegzet-visszafolytva figyeltem Babucit, aki biztosan tartotta a helyét, de Fapofa és Mókus is versenyben volt még. Akik rájuk tettek, azok őket figyelték, de én már csak Babuciért drukkoltam. Nemhiába! A táv felénél már láttam, hogy nyertem, mert Babuci megrázta magát, egy nagyot dobbantott, és miközben lófarka lobogott utána, elsőnek szállt le a Krisztina körútnál. Nyertem!
Lehuppantam a helyére, és ettől kezdve már ülve tettem meg a táv hátralevő részét a négyes buszon az Agárdi útig.
Fapofa az Alkotás utcánál szállt le, Mókus pedig még akkor is tartotta a helyét, amikor én is leszálltam, és fütyörészve dobtam nyertes tikettemet a megállóban levő szeétgyűjtő láda mellé.
(Miklósi Ottó -- Fedőnevem: Délibáb, Bp. 1985)
